Az "apjalánya" történet

Home / Hírek / Az "apjalánya" történet
Az

Kicsit komoly, kicsit meghitt, és mégis valahol nagyon vidám történet az első önálló borom születése. Ennek a bemutatóját tartottuk hétvégén, szűk baráti körben. Íme a történet:

Nem csak a mondanivalója különleges, hanem az is, hogy mit is rejt pontosan egy ilyen palack. 2013 november 21-én még javában szüreteltünk, akkor döntöttük el, hogy a Padihegy tetején lévő bak művelésű szőlőt külön kezeljük a többitől. A 100%-ban furmintot rejtő tőkékről 17 láda szőlőt szedtünk, és akkor határoztam el, hogy az ebből származó bort Apunak készítem majd. Ugyan úgy, ahogy ő is tette volna: 6 órás áztatás után hordóban erjesztve, és több mint 8 hónapot hordóban érlelve született meg a mintegy 173 palackos tétel, ami az apjalánya nevet kapta.

Ezt a bort Édesapánk ihlette; a remény, hogy méltón folytathatjuk hitvallását, és ezzel emléket állítunk neki. Úgy gondoltam, különlegességét, és érzelmi hátterét tekintve ez a bor megérdemli, hogy egy nem mindennapi ruházatot kapjon. Így egy nagyon jó barátommal vettem fel a kapcsolatot, hogy segítsen nekem. Nemcsak egy teljesen más címkét kapott, hanem mind a 173 palackot PAF (Pintér András Ferenc) festészetének elemei ékesítik. Egyszeri, és megismételhetetlen aranysárga gesztusok, akár csak a benne rejlő bor. A közös szellemiség adta meg az alapjait együttműködésünknek: egyediség és értékteremtés.
Kata

Apjalanya