Nem tűntem el, csak a szokásos mederben csordogált (azaz ömlött) az életem, és egyszerűen nem volt időm/energiám még csak összegondolni sem, mi is történt, vagy mi fog történni velem. De lehet, hogy csak arra vártam, hogy megint annyi mindenről lehessen irkálni, ami nem fér ki egy lapra. Óriás hajtás, rengeteg élmény, pörgős nyár, és a nyakunkon a szüret, ha röviden elég lenne összefoglalni. Ha nem volt elég, akkor olvass tovább, bátraké a szerencse 😊

Júliusi hőhullámok

Július elején még Budapesten sütögettem Kerek Brigi mellett, ha emlékeztek a sztorira. Akinek év végén fog megjelenni második könyve, és az ehhez készülő fotózáson segítgettem. Ahogy elhagytam a főváros határát, nem is nagyon volt megállás. Sok kóstoló vendég érkezett hozzánk, hol a dűlőtúrákat szerveztem, hol pakolásztam, és készültem a következő kóstolóra. A hónap közepétől pedig a most már hagyományossá vált Varrótáborunk kezdődött el. Két turnus, szuper emberek, csodaremek művek készültek a hölgyek kezei alól, amit Éva, a ceremóniamesterünk, tökéletesen koordinált, segített. Idén a sok egyéb dolog miatt kevesebb időm volt beülni a gép mögé, de azért csak sikerült egy-két dolgot megvarrni nekem is.

A két hetes turnus közötti hétvégén pedig lezajlott a nyári Zsendülésünk, amit idén megint a Szent Tamás dűlő aljában tartottunk meg. Imádtuk a helyszínt, a hangulatot, Dénes megint remekelt a konyhában, nekem valahogy volt energiám megcsinálni a desszerteket. Sokan voltunk, de nem volt tömeg, pont az az érzés erősödött fel az este végén, amiért csináljuk: egy nagyon kedves, családias rendezvény, ahol volt időnk beszélgetni mindenkivel, és közösen jól éreztük magunkat. Ilyen rendezvényt kívánok mindenkinek.

Kevésbé hideg augusztus

Még el se mentek a varrótáborból a lányok, de mi már gurultunk tovább egészen Nyúlig, ahol a tavalyi rendezvény folytatásaként a Cseri Pincészetnél kóstoltattuk borainkat Barni szülinapját ünnepelve egyben. Imádtam minden percét, az atom meleg sem vette el a kedvét senkinek. Óriás vendégszeretetben voltunk, tényleg minden tökéletes volt. Bánhatja, aki lemaradt.

Amúgy az augusztus nem szokott zsúfolt lenni, a szőlőben már nem nagyon akad meló, permetezni már nem kell, a melegben a fű se nő, várjuk, hogy beérjenek a bogyócskák. Eddig az volt a tapasztalat, hogy a turistáknak se annyira érdekes hőségben tokaji borokat kóstolgatni, szóval tényleg nem sejtettem, hogy ennek ellenére nem lesz szabad pillanatom sem. Rengeteg ember érkezett a borvidékre, nagyon sok külföldi, össze-vissza minden honnan. Igazán jó visszacsatolás ez a borvidéknek, és természetesen nekünk, hogy na végre, érdekes lett Tokaj. Ezazzz!

Mivel tényleg nem szokott semmi történni, minden évben van egy üzemleállás a borászatban. Idén úgy terveztük, hogy a hónap közepén bezárjuk a kaput egy hétre, és mindenki felkészül a szüretre lelkileg. Ez így is lett, és próbáltunk mindent is megcsinálni a leállás előtt. Palackoztunk, takarítottuk a préseket, ládákat, pincét. Még jó, hogy ebben a hülye nagy melegben és szárazságban tényleg nem nagyon volt mit tenni az ültetvényekben, mert sosem végeztünk volna. De megérte széthajtani magunkat, két kísérleti tételem is palackba került, szia narancs musi és natúr furmint! Szóval valóban mindenki kiérdemelte a pihit. Mondjuk, én maradtam a borvidéken, azért csak valaki nézzen rá a dolgokra. Lehet, nem kellett volna, mert teljesen rácsavarodtam a szüretre. Azon aggódtam végig, hogy visszaérnek-e időben a fiúk, nem késünk-e el a kezdéssel. De szerencsére nem késtünk el semmivel. Életünk legkorábban kezdődő szürete az idei. Augusztus 19-én még gyorsan a hosszú hétvége előtt leszedtük a pezsgő alapborhoz szánt területeket, pifff. Nagyon kacifántos kis évjárat ez, a kevés eső és a sok hőség nemcsak minket, hanem az összes növényt (mert nem szeretném csak a szőlőre fektetni a hangsúlyt) megterhelt. Borzalmas látni, hogy alig van zöld felület, ezeréves fák pusztulnak el, a napraforgók csak szomorkodnak az út szélén. És mégis van remény, van szőlő, van leve a szőlőnek, és ráadásul sose volt ilyen egészséges. Nem azt mondom, hogy az egyik legjobb évjárat, inkább csak csodálom az erejét ennek a növénynek. Minden nap meg tud lepni a szőlő, hogy mire képes. És igen, most is megmutatta, hogy gyakorlatilag elpusztíthatatlan, imádom. Remélem, én is ilyen kemény leszek egyszer.

A szüretről majd még részletesebben jelentkezem, annyit azért elárulhatok, hogy vége a száraz boros szüretnek a tegnapi nappal, úgyhogy most kell pár nap nekem is, mire felfogom, mi is történt szeptember elején. De ígérem, amint kipihenem, jelentkezem. Viszlát!